Vak szerelem, mély verem Mi végre vagy, ó istenem! Hazugság tenyészik ajkamon, Hogy enyém legyél, drága angyalom. Mit mondhatnék? Azt talán: Szeretlek, mint állat, de végtelen percek helyett, adhatok vagy hármat? Vagy: Megfogott végkép szemed szép sugára, mikor összenéztünk istenfélő nyájban? Talán: Rabod lettem, leterített vadkan; másnap mindenki engem bámul, röhög egész Hatvan? A csillagokat is learatom, szép kezedbe, mind, belerakom! Évek múltán is így akarom, de lásd, üres a markom a vesztemet tartom. Ha bölcs már a szívem csendes lesz a szám is, nem csiklandozza édes-hazug frázis. Szívem kitárul, arcodba bámul, megbékél a lelked lelkem szavátúl.